Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt

Helyszín: Budapest, Ferihegy

Átadás éve: 2011

Vezető építész: TIMA Zoltán

Építészek: NÉMETH Tamás, MOLNÁR J. Tibor

Építész munkatársak: RÁTI Orsolya, SZABÓ Dávid, FISCHER Bence, TÖLGYESI Kaplony, LAMOS Péter, STEIN Zoltán

 

A budapesti repülőtér jelenlegi 2-es terminál épületei nagyrészt az 1970-es években született, moduláris elrendezési elképzelés alapján készültek el. A koncepció három, diagonális elrendezésű, közös centrum köré szervezett, önállóan működő terminál építését tartalmazta. Az 1984-ben elkészült 2A épület jól mutatja a diagonális középvonalra szervezett épület tiszta szerkesztési rendszerét. A 2B terminál helyszínrajzi elrendezésben követi ugyan az alapkoncepciót, de alaprajzi szerkesztése – megtartva a diagonalitást – már több helyen szakít a tisz­ta szimmetriával. A bővítés alapkoncepciója az volt, hogy – részben a ma is álló épületek területén, illetve azokhoz közvetlenül kapcsolódva – a beékelődő új épület a két korábbi terminál teljes összekapcsolódását biztosítsa. Ebből következő­en a szerkesztésmód szakított a korábbi moduláris rendszerrel, és azzal ellentétben a két modul teljes összeépítésére törekedett. A hangsúly – a főbejáratok megtartása mellett – a meglévő épületek közé emelt új csarnokra került. Az összképet a továbbiakban ez a központi elem szervezi.

Az új csarnoképület – a SkyCourt – nemcsak külső megjelenésében, hanem belső terében is meghatározó: a terminált egyetlen szerves egységgé kapcsolja össze. A földi oldalon az épületrész határait az indulási oldali homlokzat, illetve a közúti híd adja. A légi oldalon az épület 21 méterrel benyúlik a 2A és 2B homlokzati vonala elé. A közel 70 méter fesztávolságú, acélszerkezetű tetőt csak e két határvonal mentén támasztották le. A tetőszerkezet formája tükrözi az új terminál belső funkcionális elrendezését és működését. A földi oldalon ívesen leforduló, kétharmad részben tömör tetőfelület a mérete ellenére is erősíti a két meglévő utascsarnok funkcionális jelentőségét, a megmaradó főbejáratok helyét. A SkyCourt külső és belső megformálásában egyaránt az újonnan létrejövő épületegyüttes emblémája kíván lenni, megjelenésében is nemzetközi rangot biztosítva a repülőtérnek. Az épületrész legfontosabb eleme a kétszintes utasforgalmi tér, amelyen minden induló utas áthalad. Az utasok a beszállókártyák átvételét és a biztonsági ellenőrzést követően érkeznek a SkyCourt központi terébe, amely a téri élményen túl üzleteknek ad helyet a nagy alapterületen. Az indulási szinten jelentős felületen pihenő- és várakozóhelyeket is kialakítottak, galériáján éttermeket és légitársasági várókat helyeztek el.

A későbbi fejlesztési ütemekben a 2A és a 2B terminálok légi oldali bővítésére kerül sor, ami kiegészül az épületekre merőleges, úgynevezett mólókkal, melyekről mindkét oldalon 10-10 új utashíd segíti majd a repülőgépekre történő közvetlen beszállást.

 

 

 

Megosztás

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér T2B-móló

Helyszín: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér, 2-es Terminál, B pier Átadás éve: 2018 Építész: TIMA Zoltán Projektvezető építész: NÉMETH Tamás Építész munkatársak: […]

Megosztás