Megtapasztalhatták és láthatták a Balaton ezer arcát: a naplementés Északi-partot, az éjjeli Keszthelyi-öbölt, valamint a szántódi napfelkeltét – mindezt kicsit több mint 17 óra alatt. Ez nem egy elnyújtott, ráérős séta volt, hanem az Ultrabalaton futás, amelyen a Közteam csapatának remek eredményét és erőfeszítéseit a napsütéses befutó is megkoronázta.
„Nyugi, csak egy kört kell lefutni!” – nyugtatta egymást idén is az Ultrabalatonon induló Közteam csapat. Ez az egy kör azonban 211 kilométer hosszú volt a Balaton körül. Az év legnépszerűbb magyar ultrafutóversenyén Közteam nevű csapatunk a tavalyi eredménynél majdnem 1,5 órával jobban teljesítette az extra hosszú távot.
A Balatont megkerülő egykörös verseny Közép-Európa leghosszabb futóversenye, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is lehetett teljesíteni. Egy pályán, egymásból erőt merítve tapasztalták meg a versenyzők a kör minden szépségét, és embert próbáló nehézségeit.
Idén 6. alkalommal indult a KÖZTI csapata a XIX. Ultrabalaton versenyen – minden évben változó csapattal, de töretlen lelkesedéssel futva neki a megmérettetésnek. Büszkék vagyunk rájuk, mert a rekordszámú résztvevő közül a 2103 csapatból a 90., a 760 céges csapatból, pedig a 29. helyet érték el. Az 1744 induló 9-13 fős férficsapatból, pedig az előkelő 52. helyet szerezték meg!
Idén 13 futó és 2 kísérő képviselte a cégünket. Gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez: Bata Istvánnak, Bárány Barót Bálintnak, Borzsák Verának, Hargitai Bencének, Hollik Andrásnak, Kiss Barnabásnak, Libertiny Annának, Oszoli Gellértnek, Pernesz Ágnesnek, Petri Dávidnak, Sarnyai Annának, Szabó Máténak, Szűcs Angelikának, Tölgyesi Kaplonynak és Tóth Balázsnak.
Le a kalappal! Még sok hasonlóan remek élményt és teljesítményt kívánunk!