Építészeti fotókiállítás nyílt Brüsszelben, ahol Tima Zoltán, a KÖZTI tervezési igazgatója is előadást tartott. A tárlat az elmúlt öt évben helyi védelem alá helyezett épületeken keresztül a Budapesten fellelhető építészeti stílusok változását mutatja be a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig.
A brüsszeli megnyitón Tima Zoltán, a KÖZTI tervezési igazgatója is előadást tartott. Bemutatta a résztvevőknek a gazdag hagyományokra visszatekintő KÖZTI-Középülettervező Irodát, amely az elmúlt, közel 75 évben a legjelentősebb budapesti középületeket tervezte: többek között a Népstadion, a budavári Hilton szálló, vagy a Budavári Palota, a megújult Várkert bazár, a Kossuth tér rekonstrukciója, a Puskás Ferenc Nemzeti Stadion és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér épületeit. Az előadásban ezeken túl példákkal illusztrálva szó esett a „brutalistának” nevezett 1960-as évek építészetéről, illetve a résztvevők ízelítőt kaptak a mai KÖZTI kortárs munkáiból is.
Az „Eklektikától a brutalizmusig” című kiállítás egy időutazás keretében mutatja be az építészeti stílusok fejlődését. Budapest legmegkapóbb, más városokkal összetéveszthetetlenül egyedi látképét a dunai panoráma és a belvárost alkotó, döntően eklektikus épületállomány adja. A tablókon a Nagykörúton belüli területen álló eklektikus épületek, a város számos pontján található ipari építmények, a két világháború közötti időszakból változatos stílusirányzatokat mutató házak, valamint az 1945 utáni évtizedek építészetének alakulását jól reprezentáló, összesen több mint 100 épület látható. A tárlaton megtekinthető építészeti alkotások az országosan is védett műemlékek közé tartoznak.