Kozma Lajos Újratöltve – címmel szerveztek konferenciát Budapesten. Az építész, grafikus, iparművész Kozma Lajos életműve előtt tisztelgő rendezvényen Makay András, okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök kollégánk „A Kiskunhalasi Gazdasági Bank épülete – újra gyarapodott Kozma Lajos életműve” címmel tartott előadást, új bizonyítékokkal támasztva alá a Kozma-életmű gyarapodását.
Kozma Lajos, a XX. századi magyar művészet egyik meghatározó alakja munkásságáról eddig számos komoly szakmunka, kiállítás és konferencia szólt. Kozma Lajos (1884-1948) építész, grafikus, iparművész és tanár a Műegyetemen lett tagja annak a laza hallgatói csoportosulásnak, a Fiatalok körének, amely Kós Károly és Györgyi Dénes vezetésével Lechner Ödön példáját követve, de a mestertől eltérő utakon törekedett a magyar építészet megújítására. 1930-ban a Magyar Divatcsarnok újjáépítését tervezte meg, később számos bérlakást épített. Letisztult formavilágú, gondosan tervezett családi házai, villái épültek Budapest második kerületében.
A szakma és a kívülállók a gondosan kutatott életmű alapján azt hihetik, hogy már szinte mindent tudunk Kozma Lajosról. Ezzel szemben a véletlenek és szorgalmas kutatók új adatokat szolgáltatnak a gazdag munkásságról, az alkotó személyes életéről.
A Kozma Lajos Újratöltve konferencián, kollégánk Makay András is előadott: „A Kiskunhalasi Gazdasági Bank épülete – újra gyarapodott Kozma Lajos életműve” címmel. A bank épülete 1904-ben készült el, és egyes leírások szerint Kozma Lajos tervei alapján 1932-ben építették át. Sikerült megtalálni az ezt alátámasztó, eddig nem ismert bizonyítékokat, ezáltal az életmű egy új, hiteles Kozma művel gyarapodott.
A 75 éve elhunyt építészről idén kiállítással is megemlékeznek a Pesti Vigadóban.