A klímaváltoz(tat)ás ma már tény. Viszonyulhatunk hozzá dacos ellenállással a (szükségszerű) változtatási kényszerrel szemben, vagy ugyanannyi idő- és energiaráfordítással kereshetünk konstruktív megoldásokat, azaz az ember egyik nagy erényével élve: alkalmazkodunk. Szulágyi Zsófia, fenntarthatósági projektvezető építészünk az Építészfórumra készített cikkében járta körbe több oldalról is ezt a témát.
„Nyilvánvaló, hogy érdemi lépéseket kell tennünk környezetterhelésünk csökkentésére. Mégis, még mindig jelentős azok aránya – töltsenek be bármilyen szerepet is az építőiparban –, akik igyekeznek ezeket elkerülni vagy a kötelező minimum teljesítésével megúszni, esetleg rövid távú anyagi érdekeiknek alárendelt marketingcélú „greenwashing”-ot alkalmazni. De sajnos gyakran még valódi szándék esetén sem elegendők a tervezett intézkedések, ami több okra is visszavezethető. Ezek közül most csak azokra térnék ki, amelyek rajtunk múlnak, tehát tudunk ezeken változtatni is.
Egyik az ismerethiány: az oktatásnak Magyarországon (még mindig) semmilyen szinten nem alapvető része a környezettudatosság, sem az alap- sem a szakoktatásban. Ettől nem független egy másik jelenség: egyfajta félelem az „ismeretlen tereptől”, ami az „így szoktuk” és az „ezt nem lehet, mert…” típusú mondatokkal jellemezhető, elavult szakmai attitűdhöz való, olykor merev ragaszkodás mögött áll.”
További részletek itt olvashatóak: https://epiteszforum.hu/mi-az-epitesz-feladata-es-felelossege-a-21-szazadban
Fotó: Gulyás Attila