A márciusi Forbes összegyűjtötte Budapest városképi jelentőségű új épületeit, a fontosabb megújuló történelmi épületeket, közterületeket, valamint a legizgalmasabb zöldterület- és városnegyed-fejlesztéseket. A válogatásba számos folyamatban levő projektünk is bekerült.
A terveink alapján készül például a Pázmány Campus, a Magyar Rádió építészetileg megtisztított, revitalizált területén részben a régi paloták megújításával, részben új épületek építésével. Egyetemi könyvtár, laborok, műszaki és informatikai kutatóközpontok, sportpályák, valamint szakkollégium is helyet kapnak. Az eddig széttagoltan működő egyetem új kampusza 2027-ben készülhet el ötvenháromezer négyzetméteren, tovább erősítve a környék egyetemi negyed jellegét.
A BudaPart, a Lágymányosi-öböl mellett megvalósuló fejlesztés koncepcióját egy dán cég készítette, azonban az egyes épületek magyar tervezőirodák tervei alapján készültek. Mi a BudaPart BRD jelű lakóépületét és a BudaPart DOWNTOWN óriásprojekt keretében irodaházat és hotelt terveztünk, amelynek a legfelső szintjén Skybar kialakítása is tervben van. A BudaParton egyes becslések szerint hétezer ember élhet és harmincezer dolgozhat.
Az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Mexikói úti P+R Parkolóház két épületében összesen másfél ezer parkolóhelyet alakítanak ki. A parkolóházak az utolsó bástyát jelentik majd a jelenleg még a Ligetbe és a Ligeten át a belvárosba tartó autóforgalom mérséklésére. Lehetőséget adnak az autósoknak arra, hogy átüljenek a közösségi közlekedésre. A Városliget északi határán létesülő Mexikói úti P+R-parkolóházak nemcsak a Városligeten, a Kós Károly sétányon át a belvárosba irányuló átmenőforgalmat csökkenthetik, hanem a célforgalmat is, vagyis a Városliget intézményeibe, például az Állatkertbe igyekvők is parkolhatnak majd itt.