Egyaránt fontos számára a műemlék- és újépület-tervezés. Számos jelentős épület tervezésében vett részt Skardelli György munkatársaként, illetve létesítményfelelősként. A Szádvár volt az első önálló KÖZTI-s munkája. Rendszeresen tart előadásokat és készít publikációkat, legutóbb éppen a Szádvár helyreállítása kapcsán. Kelemen Bálintot, a KÖZTI projektvezető építészét, okleveles műemlékvédelmi szakmérnökét kérdeztük.
Miért a KÖZTI?
Skardelli György miatt. Ő volt a komplex és diploma konzulensem, szerettem volna egyetem után is tanulni tőle.
Melyik korábbi vagy jelenlegi KÖZTI-s projekt fontos számodra? Miért?
Amelyikben érdemben tudok részt venni, valamint (bármilyen szempontból) kihívás rejlik benne. Ilyen volt a Puskás Aréna a maga volumenével, a hosszan tartó tervezésével, Tasch Péter kollégánk nyugdíjba vonulásával pedig az utolsó másfél évében „megörököltem” a létesítményfelelősi feladatok ellátását is. Szádvár az első önálló KÖZTI-s munkám, ami egy időben készült a Puskás Arénával. Az MTA székház tervezését már projektvezetőként, saját csapattal végeztem. A Romvándor projektben (Market Zrt. CSR programja) való részvétel, ahol az Aszófő-Kövesdi templom kivitelezése már zajlik. Egy romhelyreállítás tervezése a „műemléki” tervezés legkomplexebb elméleti és műszaki kérdéseit képes előhozni, ez számomra egyet jelent az építészet gyökereihez való visszatéréssel.
Melyik egykor élt (KÖZTI-s) építésszel találkoznál szívesen, és mit kérdeznél tőle?
Szeretem és nagyra becsülöm az egykori KÖZTI-s mesterek munkáit. Majd, ha úgy érzem, hogy nekem is sikerült érdemleges dolgot letennem az asztalra, akkor szívesen „beszélgetnék” velük, esetleg megkérdezném egy-egy munkámról a véleményüket. Addig nem gondolkozom konkrét neveken.
Van/volt mestered? Kitől tanultad a legtöbbet?
Skardelli György: emberileg és szakmailag egyaránt, illetve Oltai Péter: a műemlékek kapcsán.
Mi az, ami fontos szakmai célod, ami szerepel a bakancslistádon?
Mindennek alapja a minőség és (pénzügyi) hatékonyság egyidejű és folyamatos biztosítása. Egyaránt fontos számomra a műemlék- és újépület-tervezés, nincs egyik a másik nélkül. Az utóbbi 1-2 évben háttérbe szorult az újépület-tervezés, rövid távú szakmai célom az elbillent egyensúly „helyreállítása”.
A bakancslistám első és állandó tétele a „bármilyen feladatnak örülök, ami nem szokványos”. Természetesen léteznek konkrét vágyak, épülettípusok is, de, amíg ezek közül valami nincs kipipálva, addig ezek az én titkaim. Ami már megvalósult a listáról, az a szádvári vár, Gyuri mellett a Puskás Aréna és a Füzéri alsóvár, folyamatban van egy romtemplom, illetve jó pár műemlékvédelem-elméleti témájú nemzetközi publikáció és konferencia előadás.
Mit üzennél a diploma előtt álló végzős építészhallgatóknak?
Az építészet játék, öröm.
Mivel foglalkoznál legszívesebben, ha nem az lenne a munkád, ami most?
Nincs alternatíva, nem értem a kérdést. ?
Mi tud leginkább feltölteni?
Fűnyírózás.
Mi az, amit a legtöbb ember nem tud rólad (viszont szívesen elárulnád)?
Ezt most sem fogják megtudni… ?
Mit csinálnál, ha 3 napra bezárnának a (kollégák nélküli) KÖZTI-be?
Felhívnám a feleségem, hogy küldjön három napi élelmet, ruhát, egy jó ágyat, mert az itt nincs. Aztán befejezném a romkarakterológia kutatásom. Hazafelé meg vennék ajándékot a gyerekeimnek, ha már ennyi ideig nélkülözniük kellett engem.
Fotó: Aszófő – Kövesdi templom