Media

Sajtókapcsolat: sajto@sterlingcooper.hu

Újjászületett a csákányospusztai templomrom

A KÖZTI tervei alapján újították fel a Tatabánya külterületén lévő 800 éves csákányospusztai templomromot. Az Árpád-kori emlék a Market Építő Zrt. ROM Vándor társadalmifelelősség-vállalási programjának keretében újulhatott meg, mely a szakrális középkori romemlékek megóvását és népszerűsítését célozza.

Tovább

A SHARE Architecture Awards shortlistese a KÖZTI projektje

15 ország 200 pályaműve közül összesen 71-et választott ki a nemzetközi szakemberekből álló zsűri a Közép- és Délkelet-Európa fenntartható és közösséget erősítő építészeti alkotásait díjazó SHARE Architecture Awards 2024-es versenyének következő szakaszára. A shorthlistre került pályaművek között idén öt magyar projekt szerepel, közte a mi projektünk is, amely a veszprémi Kulturális negyed környezettudatos megújítását célozta.

Tovább

Smaraglay László: „Kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt”

Smaraglay László két évvel ezelőtt vonult nyugdíjba a KÖZTI igazgatói pozíciójából, 42 év KÖZTI-s múlttal a háta mögött. Pályája kezdetén az építészet azzal ragadta magával, hogy egyszerre ötvözi magában a matematikát és a művészetet. A KÖZTI-nél sok olyan kollégával dolgozhatott együtt, akik pályafutásuk során hűségesek voltak a KÖZTI-hez, akárcsak ő. KÖZTI75 jubileumi interjúnk következik.

Tovább

THE GREENER WAY – SUSTAINABILITY IN ARCHITECTURAL DESIGN

As a result of the climate crisis, the architectural profession is on the verge of a paradigm shift and sustainability has also become one of the primary considerations in planning. Compared to other industries however, the building industry changes more slowly, even though forty percent of energy consumption is related to the built environment. Hungary’s oldest architectural office, KÖZTI, also wants to contribute to sustainablearchitecture with its own green architectural practice.

 

Tovább

TWO OF KÖZTI’S PROJECTS WON INTERNATIONAL ARCHITECTURE AWARDS – BOTH THE BALATONFÜRED CONGRESS CENTER AND THE VESZPREM GREEN CITY PROJECT WERE AWARDED IN THEIR CATEGORIES

Two of KÖZTI’s projects won BIG SEE Architecture Award 2024, an international award in Slovenia. The BIG SEE award acknowledges the best architecture, interior design and design solutions in 6 different categories, in 21 countries of the South-East European region. KÖZTI won the award with the Balatonfüred Congress Center and the Veszprém Green City projects.

Tovább

ICOMOS AWARD FOR EXEMPLARY PRESERVATION OF MONUMENTS

On the occasion of the International Day of Monuments and Sites 2024, the Hungarian National Committee of ICOMOS gave an Award for Exemplary Preservation of Monuments to the ROM Vándor project. At the award ceremony, Dr. Gábor Smaraglay, managing director, represented KÖZTI.

Tovább

ARCHITECT’S OEUVRE SERIES – TIMA ZOLTÁN

His work has been recognized several times. He was awarded the Pro Architectura Prize in 2004, the Ybl Prize in 2006 and the Prima Primissima Prize in 2016. He has been a member of the Hungarian Academy of Arts since 2013. He has worked at KÖZTI for 35 years. Within the talk show series of ’Evenings at the Hild Villa’, host Wesselényi-Garay Andor talked with Tima Zoltán, design director of KÖZTI.

Tovább

NÍVÓDÍJ AVATÓ ÜNNEPSÉG A SOPRONI LŐVER USZODÁBAN

Felavatták a soproni Lőver Uszoda nívódíj emléktábláját. A soproni uszoda még tavaly nyerte el az egyik legrangosabb szakmai elismerést, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Építőipari Nívódíját sport- és szabadidős létesítmény kategóriában.

Tovább

PAST, PRESENT AND FUTURE OF THE ZSÁMBÉK MEDIEVAL CHURCH RUINS

One of the most iconic buildings of Hungarian medieval church architecture, located in a very nice environment, is the ruined Zsámbék old church and Premontre monastery, built about 1220. This irreplaceable monument is in grave danger of collapse, owing to neglect in the past 300 years and the overall ineffective interventions of the past decades. The open architecture competition, called for stopping the decline and renew the ruins, was won by KÖZTI. Kelemen Bálint project architect, monument protection specialist described the winning design and explained its historic background in an interview at Szent István Rádió.

Tovább
Munkáink
SLACHTA MARGIT STUDENT HOSTEL
CONSERVATION OF THE VARJASKÉR CHURCH...
CONSERVATION OF THE CSÁKÁNYOSPUSZTA CHURCH...
UNIVERSITY OF PANNONIA CAMPUS RENEWAL...
BUDAPART BOG HOTEL AND OFFICE...
CONFERENCE HALL AND APARTMENT BUILDING,...
BALATONFÜRED CONGRESS CENTER
SAILING HARBOR BUILDING, BALATONFÜRED
ENVIRONMENT FRIENDLY RENEWAL OF THE...
CONSERVATION OF THE KÖVESD CHURCH...
RECONSTRUCTION OF THE HURAY VILLAS,...
WHITE RAVEN SKYBAR, HOTEL HILTON...
LUA RESORT, BALATONFÜRED
SEMMELWEIS UNIVERSITY, TÖMŐ UTCA CLINIC...
RECONSTRUCTIONS IN THE BUDA CASTLE...
NYÍRŐ GYULA HOSPITAL, BUDAPEST –...
MVM DOME MULTIFUNCTIONAL EVENT HALL,...
MULTISTOREY CAR PARK, SOPRON
Lőver SWIMMING POOL, SOPRON
SZÁDVÁR CASTLE RUIN – CONSERVATION...
V30 DOWNTOWN SPORTS CENTRE
EIFFEL ART STUDIOS – NEW...
BUDAPART BRD RESIDENTIAL BUILDING
PUSKÁS ARENA
GTC WHITE HOUSE OFFICE BUILDING
LISZT FERENC INTERNATIONAL AIRPORT T2B...
KLAPKA STREET RESIDENTIAL AND COMMERCIAL...
DVTK FOOTBALL STADIUM, DIÓSGYŐR
NATIONAL UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE...
LOWER CASTLE RECONSTRUCTION, FÜZÉR
SAINT PANTALEON HOSPITAL, DUNAÚJVÁROS –...
ERZSÉBET TEACHING HOSPITAL, SOPRON –...
SZEGED CLINICAL CENTRE, EMERGENCY DEPARTMENT...
KOSSUTH SQUARE RECONSTRUCTION – VISITOR...
CASTLE GARDEN BAZAAR
KECSKEMÉT HEALTH CENTRE
LISZT FERENC ACADEMY OF MUSIC...
SEMMELWEIS HOSPITAL, KISKUNHALAS – RECONSTRUCTION...
HOTEL BAMBARA
PETZ ALADÁR COUNTY TEACHING HOSPITAL,...
UNIVERSITY OF SOPRON – NATURAL...
KÁLVIN SQUARE RECONSTRUCTION
KÖZTI HEAD OFFICE
EUROPEAN YOUTH CENTRE BUDAPEST –...
LISZT FERENC INTERNATIONAL AIRPORT –...
HOUSE OF DIALOGUE
HOTEL ROYAL PARK
UNIVERSITY OF SOPRON – SCIENCE...
GTC METRO OFFICE BUILDING –...
FRESENIUS MEDICAL CARE DIALYSIS CENTRE
GRASSALKOVICH PALACE, GÖDÖLLŐ – RECONSTRUCTION
SASAD RESORT RESIDENTIAL ESTATE, PHASE...
HOTEL MARMARA
SOHO HOTEL
ROSEHILL RESIDENCE
OFFICE OF THE UN HIGH...
RIVERLOFT APARTMENT AND OFFICE BUILDING
MEDGYASZAY-HOUSE, NAGYKANIZSA – RECONSTRUCTION AND...
IBIDEN FACTORY PHASE 2, DUNAVARSÁNY
HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM – RECONSTRUCTION
INNOVATION CENTRE, SOPRON
PANNONHALMA BENEDICTINE ARCHABBEY – RECEPTION...
RADISSON SAS BIRDLAND RESORT &...
INDOOR SWIMMING POOL, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
RIVERSIDE APARTMENT BUILDING
BUDAPEST SPORTS ARENA AND URBAN...
PRACTICE ICE RINK
UZSOKI STREET HOSPITAL, BUDAPEST –...
CORINTHIA BUDAPEST HOTEL
SÁNDOR PALACE RECONSTRUCTION
GANDHI GRAMMAR SCHOOL AND SPORTS...
DOROTTYA COURT OFFICE BUILDING
ÚJ UDVAR CINEMA (BUDA EVENTS...
ÓBUDA GATE OFFICE BUILDING
RENTABLE OFFICE BUILDING, BUDAÖRSI ÚT
EMBASSY OF THE HUNGARIAN REPUBLIC...
KNORR–BREMSE RESEARCH AND DEVELOPMENT CENTRE
DENSO MANUFACTURING HUNGARY PLANT, SZÉKESFEHÉRVÁR
EMBASSY OF THE HUNGARIAN REPUBLIC...
ÁB-AEGON OFFICE BUILDING RECONSTRUCTION
SAINT BORBÁLA HOSPITAL, TATABÁNYA –...
NYÍRŐ GYULA HOSPITAL – PSYCHIATRIC...
FORMER DIGITAL (COMPAQ) OFFICE BUILDING
OFFICE BUILDING (FORMER HEADQUARTERS OF...
LG ELECTRONICS OFFICE AND WAREHOUSE...
FEJÉR COUNTY SAINT GEORGE HOSPITAL,...
SEMMELWEIS UNIVERSITY TRANSPLANTATION AND SURGERY...
VILLAGE SCHOOL AND SPORTS HALL,...
SOS CHILDREN’S VILLAGE, KŐSZEG
KÖZTI–BAYER–ARTISJUS OFFICE BUILDING AND MULTIPURPOSE...