Építészek: FARKAS Dániel, TASCH Péter
A közel százéves, városképi védettséget élvező épület rekonstrukciójával korszerű és színvonalas irodaház jött létre, amelyben a megőrzött és felújított régi terek és építészeti részletek jól megférnek a modern követelményeknek megfelelően kialakított új helyiségekkel és technológiával.
Az ÁB-Aegon (jelenlegi nevén Aegon Magyarország) Kálvin téri székháza 1912–1913-ban épült, dr. Hültl Dezső építész tervei alapján. Az épületet az eltelt közel 85 év alatt ugyan kívül-belül többször is felújították, de teljes körű rekonstrukciója, a biztosító társaság igényeinek megfelelően, elkerülhetetlenné vált.
A korábban részben lakóházként használt épületben a lakások közlekedési rendszerét elbontva kellett az irodatereket kialakítani. Az irodaház megközelítésére új főbejárat létesült a Kálvin tér felől, edzett üveg előtetővel. Innen érhető el az eligazító porta, valamint a négy új felvonó, amely az épület közlekedési rendszerének meghatározójává vált. Az emeleteken a korábbi lakások elbontásával korszerű irodaterek jöttek létre tárgyalókkal és kiszolgáló helyiségekkel. A megőrzött és felújított épületrészek között meg kell említeni az eredeti díszlépcsőket; a negyedik emeleti, faburkolatokkal, intarziás parkettával, stukkókkal díszített műemlék jellegű tereket, valamint egy régi, faburkolatos, Haverland típusú liftet. A pinceszinten 140 fős tanácsterem épült, de az üveggel fedett, növényekkel díszített földszinti aula is alkalmas eseti rendezvények megtartására. A legfelső, hatodik emeleten, a padlástér elbontásával önkiszolgáló étterem és konyha létesült. Az étterem új, íves tetőablakából a város nagyszerű panorámája élvezhető. Gazdasági forgalom a Ráday utca felől biztosított, nagyméretű teherlifttel.
Az épület homlokzatai új díszítő vakolatot és festést kaptak. A homlokzatokat felújított párkányok, frízek, balusztrádok, különböző díszítőszobrász elemek és kovácsoltvas erkélykorlátok díszítik. A földszintre alumínium szerkezetű portálok, az emeletekre korszerű, de a korábbiak mintájára gyártott faablakok kerültek. A ferde hajlásszögű tető sötét színű palával fedett.
A felújított, megújult épület 2000-ben elnyerte a Magyar Ingatlanszövetség különdíját, 2001-ben pedig FIABCI-díjat kapott.
Helyszín: Budapest IX. Üllői út 1.
Átadás éve: 1998
Építészek: FARKAS Dániel, TASCH Péter
Belsőépítész: CGT Design Studió
Terület: 11.400 m2