Építész: POTTYONDY Péter
A karakteres formavilágú, tematikus szálloda – a befektető nyugat-afrikai kötődései miatt – a szaharai gótika, Mali vernakuláris művészete és az új virágzását élő sárépítészet jellegzetes jegyeit idézi. Meg kellett találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek értelmezhetővé, elfogadhatóvá teszik a Bükk hegység lábánál az afrikai építészeti gesztusokat. A pontosan megfogalmazott megrendelői elvárásnak, a szállodai sablonokon felülemelkedő tervezésnek, az értő kivitelezésnek és a professzionális, vendégközpontú üzemeltetésnek köszönhetően a különös projekt mára az ország egyik leglátogatottabb négycsillagos szállodájává vált.
A szálloda több mint 40 000 m2 területű, meredeken lejtő telke egy domb oldalában fekszik a falu fölött, legjelentősebb értéke a gazdag faállomány és a gyönyörű természeti környezet. Az épület elhelyezését ezért a helyi építési előírások mellett a kiemelkedően szép, idős tölgyfák maximális védelme határozta meg. A végeredmény egy tagolt tömegű, de monolitikus formálású térkompozíció lett, amelyben minden vendégszobából és a közösségi terekből is zavartalan kilátás nyílik a szép, erdős környezetre. A több ütemben megvalósult szállodában két, illetve három szinten 96 különböző igényszintű szoba, konferenciaterem, étterem, bár, relaxációs wellness szolgáltatások, kül- és beltéri élménymedencék, szaunákkal kialakított spa várja a vendégeket. A területet feltáró út erős emelkedésének köszönhető, hogy a szálloda vendég- és gazdasági forgalma szintben elkülönített. A szükséges parkolókat, a meglévő fákat megőrizve, ligetes területeken lehetett kialakítani. A szálloda energiaigényét a hagyományos víz- és áramellátás mellett korszerű, energiatudatos rendszerek elégítik ki. Nagy teljesítményű dupla aprítékkazán biztosítja a hőenergiát és a melegvíz-ellátást, amit a fogadóépület nagyméretű, lapos tetejére telepített napkollektorok energiája egészít ki.
A szállodai szobaszárny mozgalmas épülettömege hazai falusi léptékű, ugyanakkor jól idézi a nyugat-afrikai települések házainak esetlegesen eltérő nagyságú, ide-oda ugráló tömegét. A magasabb közösségi épületszárny, megemelt épületrészeivel és áttört falfelületeivel, kiemelkedik a lakószövetből, igazi közösségi központtá válik. A teljes épület sziluettje – egy kisebb afrikai faluhoz hasonlóan – egységet alkot. A megmozgatott tömeg és a főbejáratot kijelölő három torony mellett az épület látványának legkarakteresebb elemei az erkélyeket és árnyékoló ponyvákat tartó, afrikai érzetű, merőlegesen kiálló fagerendák és a homlokzatok sárfalakat idéző, sivatagi vöröshomok színű, kézzel formált jellegű vakolása. Az épület belső karakterét a kézművesség esetlegességét idéző, fekete-fehér mintás falfestés, a homokadalékos, sárga műgyanta padlófelületek, a vakolatból formált, egyszerű falplasztikák, a színesre festett lizénák, az afrikai mintás textilek, valamint az uszadékfából készült dekorációs és funkcionális elemek sokrétű megjelenése adja.
Helyszín: Felsőtárkány, Bükkerdő sétány
Átadás éve: 2011; 2013
Építész: POTTYONDY Péter
Építész munkatársak: TARCALI László, POTTYONDY Bence, SZABÓ Orsolya
Belsőépítész: Barna Design
Tájépítész: HAVASSY Gabriella
Terület: 6900 m2