Építészek: LACZKOVICS László, POTZNER Ferenc
Az iskolaépület tömegének tagolása a vecsési főutca léptékéhez és fésűs beépítéséhez illeszkedik. A keresztirányú közlekedőre felfűzött rövid, oldalfolyosós szárnyak jól szolgálják a funkcionális kapcsolatokat. A helyi népi építészeti hagyományokat követi az utcai homlokzatok tégla architekturája és az áttört téglakerítés.
Az utcafronton megjelenő három nyeregtetős, egyemeletes szárny a telkek egykori beépítését idézi. Két szárnyat középen felezi az előcsarnokot is rejtő keresztszárny, amely előtt előudvar fogadja az érkezőt. Az utca felőli szárnyvégeken az utcai bejárattal is rendelkező könyvtár és étkező kapott helyet. A kapuk és bejárati ajtók díszített kialakítása a régi, módos parasztházak mintájára történt. Az oldalfolyosós tantermi szárnyakban osztálytermek, szaktantermek, tanári helyiségek találhatók. A keresztszárny mögött, a tantermi oldalszárnyak folyosói közé épült be az iskola süllyesztett padozatú, többcélú aulája, az udvar felől színpaddal, mögötte kijárattal a hátsó udvarra. Az aula látszó, festett fa tetőszerkezettel, látszó téglafalazattal, szobordíszítéssel készült. A hátsó szárnyak mögött nagy zsibongóudvar található leválasztott sportpályával.
A harmadik hosszanti szárny, amely az alsó osztályosoké, két végén földszintes, középen emeletes; fedett átjáró-híd köti össze az előcsarnokkal. Az épületszárnyhoz külön zsibongó udvar tartozik. Az oldalhatárra néző tantermekben ablak helyett drótüvegfal készült.
Az alsósok épületszárnya és udvara mögött, a tantermi szárny folyosójáról is elérhetően kapott helyet a fél szinttel süllyesztett, kettéválasztható tornacsarnok, amely a település kulturális programjait is befogadja. A tornacsarnokkal egy légtérben lévő oldalfolyosóra felfűzve találhatók két szinten a csarnok és az iskola kiszolgáló helyiségei, az öltözők és mosdók. A csarnok felé nyitott oldalfolyosók lelátóként is használhatók.
Az épületek homlokzata látszó, sárga és vörös téglafal, a falu régi házaira jellemző párkánnyal és fogsoros oromfal díszítéssel. A látszó téglafelület egyes belső terekben is megjelenik. A nyílászárókon helyben gyűjtött sváb motívumok láthatók. A tetőzet gabonasárga (iskola) és fekete (tornacsarnok) fém hullámlemezből készült. A jelentős összterületű intézmény szervesen illeszkedik a hagyományos faluszövetbe.
Helyszín: Vecsés, Fő utca 90–92.
Átadás éve: 1994
Építészek: LACZKOVICS László, POTZNER Ferenc
Építész munkatárs: FEJÉRDY Péter
Belsőépítész: KERECSÉNYI Zsuzsa
Terület: 5700 m2