Média

Sajtókapcsolat: sajto@sterlingcooper.hu

Európa legrangosabb kortárs épületei között a Puskás Aréna

Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye.

Tovább

Dimenzióugrás az építészetben

Az építőipar robbanásszerű digitalizációja zajlik: a virtuális térben zajló folyamatoptimalizálás, a Building Information Management (BIM) átalakítja az ágazatot. Az építmény háromdimenziós modelljén alapuló információmenedzsment összeköti a teljes építőipari vertikumot; hatékonyabb tervezést, egyértelmű kommunikációt, pontosabb ütemezést, lényegesen kevesebb hibalehetőséget, valamint a kivitelezés során kisebb kockázatot jelent. Az első felhasználók között ott van az egyik legnagyobb magyar építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) is, ahol a Puskás Aréna tervezése is BIM rendszerben folyt.

Tovább

A Fertő-partnál megteremthető a természet és a rekreáció kényes egyensúlya

„A beruházásról, a fejlesztési terv részleteiről Tima Zoltán Ybl-díjas, Prima Primissima díjas építésszel, a generáltervező KÖZTI stúdióvezetőjével beszélgettünk.”

Tovább

ÉPÍTÉSZEK FORMÁLJÁK ÁT A TURIZMUST?

A turisztikai piac keresleti és kínálati oldala is gyors és gyökeres átalakuláson megy át, általánossá vált a tömegturizmus, emellett egyre hangsúlyosabbá vált a minőségi turizmus is. Deklarált cél térben és időben elnyújtani a turisztikai szezont. Hódítanak a – közösségi médiával kompatibilis – különleges szálláshelyek, amelyek változatos élményeket, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak a vendégeknek a lehető legbiztonságosabb körülmények között. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) szakemberei elmondják, hogy a turizmus változó trendjei milyen kihívásokat jelentenek a tervezés során.

Tovább

AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK JÖVŐJE

Világszerte hatalmas vitákat váltanak ki a rekonstrukciók, legyen szó akár nemzeti jelentőségű műemlékekről, akár funkciójukat vesztett, egykori gyárépületekről, vagy az elavult, világháború utáni épületekről. Az elmúlt 10 évben olyan műemlékek újultak meg, mint a Várkert bazár, az Eiffel Műhelyház vagy különféle ipari épületek, amelyek a rendszerváltás után addigi funkciójukat elveszítve már szinte teljesen tönkrementek. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) szerint az utóbbi másfél-két évtizedben lényegesen megnőtt a rekonstrukciók száma, nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is.

Tovább

A KÓRHÁZAK JÖVŐJE, A JÖVŐ KÓRHÁZAI

A technológia fejlődése számtalan izgalmas kérdést vet fel, ilyen az okosotthon, a közösségi járműmegosztás, a telekommunikáció, úgyhogy adódik a kérdés, milyenek lesznek a jövő kórházai? Miután ezek most születnek meg az építészek számítógépein, az egyik legnevesebb, patinás múlttal és az egészségügyi fejlesztések terén is előremutató szakmai referenciákkal rendelkező Középülettervező Zrt. (KÖZTI) építészei vázolták fel a jövőt.

Tovább

BALATONFÜREDI SZÁLLODA

Építész: TIMA Zoltán

Megkezdődött a balatonfüredi kemping területén épülő 80 szobás, ötcsillagos szálloda kivitelezése. Az Sz. Z. Szállodafejlesztő Kft. beruházásában épülő, a ParalelBau Kft. által kivitelezett épület várhatóan a 2021-es szezonra készül el.

Tovább

A PUSKÁS ARÉNA LETT AZ ÉV STADIONJA!

A Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év Stadionja címet a Stadium Database honlapján tartott közönségszavazáson. A több mint 30 000 szavazó közel fele a hazai sportlétesítményre is szavazott, melynek köszönhetően a bajnokok arénája az arénák bajnoka lett.

Tovább

Elismerés: Kossuth-díjat kapott a Puskás Aréna főtervezője – 2020. március 15.

“Skardelli György, a Puskás Aréna és a Papp László Budapest Sportaréna főtervezője Kossuth-díjas elismerésben részesült. A hivatalos ünnepi díjátadó a koronavírus-járvány miatt elmaradt.”15

Tovább
Munkáink
SLACHTA MARGIT EGYETEMI SZAKKOLLÉGIUM
CSÁKÁNYOSPUSZTAI TEMPLOMROM FELÚJÍTÁSA, TATABÁNYA
VESZPRÉMI PANNON EGYETEM CAMPUS FEJLESZTÉSE,...
BUDAPART BOG SZÁLLODA ÉS IRODAHÁZ
BALATONFÜREDI KONFERENCIA ÉS APARTMANHÁZ
BALATONFÜREDI KONGRESSZUSI KÖZPONT
BALATONFÜREDI VITORLÁS MEGÁLLÓPONT
VESZPRÉMI KULTURÁLIS NEGYED KÖRNYEZETTUDATOS MEGÚJÍTÁSA...
KÖVESDI TEMPLOMROM ÉS KÖRNYEZETÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA,...
Huray-villák felújítása, Balatonfüred
WHITE RAVEN SKYBAR, HOTEL HILTON...
LUA RESORT, BALATONFÜRED
SEMMELWEIS EGYETEM TÖMŐ UTCAI KLINIKAI...
BUDAI VÁR REKONSTRUKCIÓS MUNKÁI –...
NYÍRŐ GYULA KÓRHÁZ, BUDAPEST –...
MVMDOME Multifunkcionális Rendezvénycsarnok
PARKOLÓHÁZ, SOPRON
Lőver USZODA, SOPRON
SZÁDVÁR KONZERVÁLÁSA ÉS TURISZTIKAI FEJLESZTÉSE
V30 BELVÁROSI SPORTKÖZPONT
EIFFEL MŰHELYHÁZ – AZ OPERA...
Budapart BRD jelű lakóépület
PUSKÁS ARÉNA
GTC WHITE HOUSE IRODAHÁZ
LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR T2B-MÓLÓ
DVTK FUTBALLSTADION, DIÓSGYŐR
Ludovika Aréna
KLAPKA UTCAI SZOLGÁLTATÓHÁZ
ALSÓVÁR REKONSTRUKCIÓ, FÜZÉR
SZENT PANTALEON KÓRHÁZ – MŰTÉTI...
SOPRONI ERZSÉBET OKTATÓ KÓRHÁZ –...
SZEGEDI KLINIKAI KÖZPONT SÜRGŐSSÉGI CENTRUM...
KECSKEMÉTI GYÓGYINTÉZETI KÖZPONT
VÁRKERT BAZÁR
KOSSUTH TÉR REKONSTRUKCIÓ – ORSZÁGHÁZ...
BAMBARA HOTEL
KISKUNHALASI SEMMELWEIS KÓRHÁZ – BŐVÍTÉS...
ZENEAKADÉMIA (LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM)...
PETZ ALADÁR MEGYEI OKTATÓ KÓRHÁZ...
SOPRONI EGYETEM – TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK...
KÖZTI-SZÉKHÁZ
KÁLVIN TÉR FELSZÍNI KIALAKÍTÁSA
PÁRBESZÉD HÁZA
SOPRONI EGYETEM – TUDOMÁNYOS KÖZPONT
LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR –...
BUDAPEST EURÓPAI IFJÚSÁGI KÖZPONT –...
ROYAL PARK HOTEL
FRESENIUS MEDICAL CARE DIALÍZIS KÖZPONT
GTC METRO IRODAHÁZ – BUDAPEST...
GÖDÖLLŐI GRASSALKOVICH KASTÉLY – REKONSTRUKCIÓ
MARMARA HOTEL
SASAD RESORT LAKÓPARK, I. ÜTEM
SOHO HOTEL
ROSEHILL RESIDENCE
ENSZ MENEKÜLTÜGYI FŐBIZTOSSÁGA GLOBÁLIS SZOLGÁLTATÓ...
RIVERLOFT APARTMANHÁZ ÉS IRODAÉPÜLET
MEDGYASZAY-HÁZ, NAGYKANIZSA – REKONSTRUKCIÓ ÉS...
IBIDEN GYÁRTÓCSARNOK II. ÜTEM, DUNAVARSÁNY
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM – REKONSTRUKCIÓ
INNOVÁCIÓS KÖZPONT, SOPRON
PANNONHALMI BENCÉS FŐAPÁTSÁG – FOGADÓÉPÜLET...
RADISSON SAS BIRDLAND RESORT &...
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FEDETT USZODA
RIVERSIDE APARTMANHÁZ
BUDAPEST SPORTARÉNA ÉS VÁROSI TÉR
GYAKORLÓ JÉGCSARNOK
UZSOKI UTCAI KÓRHÁZ, BUDAPEST –...
HOTEL CORINTHIA BUDAPEST
DOROTTYA UDVAR IRODAHÁZ
GANDHI GIMNÁZIUM ÉS TORNACSARNOK, PÉCS
SÁNDOR-PALOTA REKONSTRUKCIÓ
ÚJ UDVAR MOZI (BUDA EVENT...
ÓBUDA GATE IRODAHÁZ
BUDAÖRSI ÚTI IRODAHÁZ
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE – ABUJA,...
KNORR–BREMSE KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI KÖZPONT
DENSO MANUFACTURING HUNGARY GYÁRA, SZÉKESFEHÉRVÁR
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE – PHENJAN,...
ÁB-AEGON IRODAHÁZ REKONSTRUKCIÓ
SZENT BORBÁLA KÓRHÁZ, TATABÁNYA –...
NYÍRŐ GYULA KÓRHÁZ – PSZICHIÁTRIAI...
VOLT DIGITAL (COMPAQ) IRODAHÁZ
IRODAHÁZ (VOLT APEH BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG)
LG ELECTRONICS IRODA- ÉS RAKTÁRÉPÜLET
FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ,...
FALUSI ISKOLA ÉS TORNACSARNOK, VECSÉS...
SEMMELWEIS EGYETEM TRANSZPLANTÁCIÓS ÉS SEBÉSZETI...
KÖZTI–BAYER–ARTISJUS IRODAHÁZ ÉS TÖBBCÉLÚ KAMARATEREM
SOS GYERMEKFALU, KŐSZEG