100 éve született Pintér Béla kétszeres Ybl-díjas építész, a KÖZTI egykori tervezője. Gazdag hagyatéka 2022 óta a MÉM MDK gyűjteményében kutatható. Az egykori KÖZTI-s építész legismertebb és legmegosztóbb terve a budai Hilton szálló volt, amelynek megépülését emlékezetes műemlékvita is kísérte. Ismert polihisztor tervezőnkre emlékezünk.
„Jó kedélyű, anekdotázó, hagyománytisztelő ember volt, aki a családját rendkívül szerette, és akire mindig mindenben számítani lehetett” – ilyennek ismerték barátai és munkatársai Pintér Bélát. Nagyon szeretett festeni és grafikákat készíteni, szívesen lett volna festőművész. Szerteágazó érdeklődéséhez az irodalom és a zene egyaránt hozzátartozott.
Pintér Bélát Gádoros Lajos hívta a KÖZTI-be a saját műtermébe. Pályája kezdetén, 1954-ben tervezte a nagyvonalúan klasszicizáló tolnai kultúrházat. Évtizedeken át abban az építészműteremben folytatta tevékenységét, amelynek szellemi közegét Kotsis Iván professzor, Dávid Károly, Malomsoky József művészi és emberi személyisége határozta meg. „A Pintér műterem egy baráti kör volt, ahol a csapatmunka szelleme uralkodott” – emlékezett vissza az egykori munkatárs, Posgay Csaba 1993-ban. „A műterem magja, Béla baráti köre haláláig minden évben együtt ünnepelte az Attila, Csilla, Béla, Ede, Csaba, Ernő, Angéla és Mária névnapokat. Bélát névnapja alkalmából évről évre a KÖZTI-s barátokon kívül köszöntötték: Sinkovits Imre színművész (Béla Árpád gimnáziumbeli diák- és cserkésztársa), akivel Béla lakásán együtt terveztük a Nemzeti Színház tervpályázatát; Rékassy Csaba grafikus, aki több tervpályázathoz készített külső és belső perspektívát ábrázoló rajzot, Kévés György építész és a többiek.“
Az építésiparosítás hatvanas évekbeli, mindenre kiható koncepciója kellemetlenül érintette. Felállt az asztaltól, és elindult az országba, hogy összegyűjtse mindazt, ami a magyar ember életének jobbá tételéhez még vagy már megvolt. Ebben a hasznos, de alig hasznosult munkában újra visszanyerte alkotókedvét, amelynek rangos fővárosi középületek a tanúi. A legnagyobb hírnevet kétségtelenül a Mátyás templom mellett épült Hilton szálló szerezte számára. A Hilton, amelyben fő társa a műemléki munkákért felelős Sedlmayr János volt, a hetvenes évek hazai építészetének csúcsművei közé tartozik.
Utolsó éveiben főként korábbi munkáinak bővítésével, felújításával, illetve családi házak tervezésével foglalkozott. Hatvanhét éves korában bekövetkezett halála váratlanul érte a szakmát, gazdag életműve azonban kerek egész, a 20. század meghatározó építészmesteréről tanúskodik.
Hogy milyen tervpályázatok foglalkoztatták Pintér Bélát és milyen tervei maradtak a fiókban, az az alábbi életrajzi összefoglaló anyagból is kiderül:
https://epiteszforum.hu/100-eve-szuletett-pinter-bela
Fotók: epiteszforum.hu