Friss diplomásként érkezett, igazgatóként búcsúzott. Smaraglay László és a KÖZTI egymást formálták, alakították az elmúlt négy évtized alatt. Neki is köszönhető, hogy a hivatás és a család, a mérnöki munka és az élet bensőséges örömei jól megfértek és megférnek egymással a KÖZTI falain belül. Visszatekintő.
Hogyan indult a pályád?
Kamaszként történelem-matematika szakos tanár lettem volna legszívesebben, de ilyen párosítás nem létezett az egyetemen, csak matematika–fizika és történelem–magyar. Az építészet azzal ragadott meg, hogy egyszerre van benne jelen a matematika és a művészet, ezért választottam az építész kart. Az egyetemen eltöltött öt év után viszont éreztem, hogy az alkatom sokkal inkább mérnöki, jobban kötődik a matematikához, mint a művészethez, ezért fordultam inkább a statika irányába.
A KÖZTI volt az egyetlen munkahelyed – hogyan találtál ide?
1979-ben a tervező vállalatok még az egyetemi aulában kifüggesztett hirdetményben hívták magukhoz dolgozni a pályakezdő építészeket. A KÖZTI már akkor is elismert cég volt, ezért arra gondoltam, hogy egy ilyen jelentős építész irodában statikusként helyezkedem el, ahol kiváló mesterektől tanulhatok. Kezdetben statikus tervezőgyakornokként, majd statikus tervezőként, később vezető tervezőként dolgoztam Szajka László irányításával a II-es irodán, ahol elsősorban egészségügyi épületeket terveztünk. De az évek során rájöttem, hogy a munka minden szépsége és precízsége ellenére a statikánál is jobban vonzanak a szervezési és szervezeti kérdések.
Ez miben nyilvánult meg?
Az első időktől kezdve érdeklődtem a KÖZTI „ügyei” iránt. Ezt az akkori kollégáim is tudták, így amikor 1986-ban megkezdődött a szervezeti átalakulás és megalakult a céget irányító Vállalati Tanács, a két dolgozói küldöttből én voltam az egyik. 1991-ben, a KÖZTI részvénytársasággá alakulásával, a Vállalati Tanács tagjai igazgatósági tagokká és vállalati tisztségviselőkké léptek elő, én pedig a Felügyelő Bizottság elnöke lettem. Ez már fontos ellenőrző szerepkört jelentett, de munkám legértékesebb részét a vállalat ügyein túl maguk a dolgozók jelentették: a munkatársaimmal való kapcsolat és az ő gondjaikkal való törődés. Ez közelebb állt hozzám az üzleti dolgoknál. Mindig jó, sokszor személyes kapcsolatot ápoltam a kollégákkal és számos meghatározó beszélgetésre emlékszem.
Milyen pozíciókból ismerted meg a cég ügyeit?
1993-tól 1996-ig marketing osztályvezető voltam, majd Hübner Tibor igazgató mellett igazgató-helyettes lettem. Az ebben a felállásban eltöltött hét évből az utolsó néhány év már az én felkészítésemről is szólt a felelősségteljes igazgatói posztra. Mindemellett számomra nem a ranglétrán való felfelé lépkedés volt a legfontosabb, hanem az, hogy valamilyen nyomot tudtam hagyni a közösség életében.
A KÖZTI sokat kapott tőled ezen a területen – mire emlékszel jószívvel?
Az 1988 előtti időszakban, fiatal szakemberként szerettünk volna egy olyan szakmai folyóiratot létrehozni, ami valóban a mi nemzedékünknek szól. Én lettem a szerkesztőbizottság vezetője, és hat fiatal, tehetséges akkori kollégámmal dolgoztunk a lapszámokon. Összesen 7 szám készült el, néhányat a mai napig őrzök. De szerveztünk sítúrákat, évről-évre egyre nagyobb létszámmal vettünk részt az 5. kerületi szervezésű verőcemarosi sportnapokon, saját kispályás focicsapatunknak voltam hosszú évekig a csapatkapitánya, hazai és külföldi tanulmányutakat szerveztünk, egyszóval komoly közösségi életet alakítottunk ki.
Ahogy beszélsz, érezhető, hogy jó visszagondolni a KÖZTI-ben töltött évtizedekre…
Már a jelentkezésemhez írt, mai szóhasználattal élve motivációs levelemben is az volt a legfontosabb mondat, hogy azért szeretnék itt dolgozni, mert közösségben, csapatmunkában szeretnék kiteljesedni. Semmilyen élethelyzetben nem tudom elképzelni magam egyedül, és a munkám során a KÖZTI megadta nekem a vágyott közösséget. Mikor igazgatóként képviseltem a céget és elhangzott, mi mindent terveztünk, mindig kiemeltem kollégáim tevékenységét, hiszen az épületek elsősorban a tervezők érdemei, én csak a háttérből irányítottam, szerveztem a dolgokat és törekedtem arra, hogy a lehető legjobb környezetet tudjuk biztosítani a minél magasabb színvonalú munkavégzéshez. Ez a csapatmunka volt a szívügyem. A feleségem szerint a KÖZTI meg a szerelmem.
Ha már említetted a feleséged, beszéljünk a „hátországodról” is…
A közösségi összetartás vágya határozza meg a családi életemet is. Hívő katolikus vagyok, az Isten szeretete, gondviselése nagyon fontos az életemben. Nagy családom van, a feleségem már 47 éve a társam. Négy fiunk van, most már családdal, unokákkal. Azt tapasztaljuk, hogy minél több a gyerek, annál nagyobb a boldogság, mindenkinek ajánlom. Szabadidőmben is fontos az együttlét a családommal, feleségemmel sokat túrázunk. Vonzottak a magas hegyek, így eljutottunk Peruba, ahol az Inka ösvényen túráztunk, voltunk Nepálban az Annapurna alaptáborban és három kisebbik fiammal kiegészülve a Kilimandzsárót is megmásztuk.
Kik voltak a szakmai mestereid?
Első főnökömtől, Szajka Lászlótól tanultam meg mindent a tartószerkezet-tervezésről és a munka szeretetéről, tőle tanultam meg a pontosságot is. És bár egy főnök-beosztott viszony sohasem súrlódásmentes, mi a mai napig jó barátságban vagyunk. A másik mesterem Hübner Tibor volt, elődöm a KÖZTI igazgatói posztján. Érdekes adalék, hogy ő volt a diplomamunkám opponense. Amikor a helyetteseként eltöltött évek után igazgatóvá léptem elő, Tiborral még sokáig megbeszéltem a cég aktuális ügyeit, jó tanácsokkal látott el, egyfajta mentorként állt mellettem. És végül fontos mesterem volt dr. Árvay Ernőné, aki a KÖZTI ügyvédje volt évtizedekig és akitől sokat tanultam a cégvezetés jogi útvesztőiről.
Most már, hogy tanácsadóként veszel részt a KÖZTI életében mit üzensz a pályakezdőknek, a következő szakmai generációnak?
Mindig azt kértem a kollégáktól, hogy jókedvűen jöjjenek be dolgozni. Szeressék a feladataikat és ha problémájuk akad, kérjenek segítséget. Mindig van kitől, hiszen a KÖZTI nemcsak szakmai, de egy emberi közösség is. Munka közben pedig érezzék jól magukat, mert ez a legfontosabb. És még egy üzenet: az embernek legyenek álmai! Az építészet ebben sokat segít, hiszen minden munka egy álommal kezdődik a tervezőasztalon, amiből aztán falak, épületek lesznek mások hasznára és örömére. Ehhez a mérnöki munkához nagyon kell a közösség, a közösségi lét, hogy nagyszerű dolgok születhessenek. Remélem, hogy a KÖZTI élén ehhez én is hozzá tudtam járulni.