A Fausto’s étterem fennállásának 30. évében Budára költözött az egykori Lugas étterem helyére. Az új étterem, amely a KÖZTI tervei alapján készült, a korábbiakhoz képest letisztult, skandinávos enteriőrt kapott, és egy borospince is került a modern épület alá.
A Fausto’s helyén az egykori Lugas étterem működött, illetve azt megelőzően a korábbi csaknem 100 évben is vendéglők működtek itt, amelyek a megnövekedett helyigényüket épületrészek hozzáépítésével oldották meg, azonban az épület egységes megjelenésére nem fordítottak figyelmet. A tervek megvalósításával egy valódi olasz, prémium vendéglőként nyílt meg a Fausto’s Étterem, ahol minden apró részletre nagy gondot fordítanak.
Az új épület modern, letisztult, egységes stílusával méltó megjelenést biztosít a magas színvonalú étteremnek. A kétszintes épület földszintjén működik a Fausto’s név által garantáltan kitűnő olasz konyha és az elegáns, mediterrán hangulatú étterem. A teraszt üvegfal választja el a belső tértől, így annak folytatásaként várja a vendégeket. Az épület falára futtatott növényzet, pedig tovább növeli a zöld felületet.
További részletek és érdekességek a Budára költözött Fausto’s étteremről az alábbi cikkben olvashatóak:
https://welovebudapest.com/cikk/2025/01/27/gasztro-faustos-ristorante-olasz-etterem-fine-dining-buda-koltozes/