Egyetlen vidéki épületként kulturális középület kategóriában nyerte el az építőipari nívódíjat a Balatonfüred Kongresszusi Központ. A rangos szakmai elismerés jeléül az alkotók megnevezésével ellátott bronztáblát helyeztek el a központ bejáratánál. Az ünnepségen Smaraglay Gábor, a KÖZTI ügyvezető igazgatója, valamint Boda István és Skrabák Zoltán vezető építész tervezők képviselték cégünket.
A korábbi balatonfüredi piac területén mélygarázs és egy teljes konferenciaközpont épült, amelyhez hamarosan 50 szobás szálloda is tartozik majd. A terveket Tima Zoltán vezetésével a KÖZTI csapata készítette. A nívódíj leleplezésén a konferenciaközpont méltatásakor elhangzott, hogy a nagy tömegű épület szépen simul bele a város domboldalába, üvegfalai, mészkő burkolata könnyed eleganciát sugall. A mellette épülő új hotellel, a mélygarázzsal együtt pedig jó lehetőséget kínál ahhoz, hogy a turizmusban érdekeltek összefogásával Balatonfüred jelentősen előrelépjen a konferenciaturizmus terén.
– Büszkeséggel és jóérzéssel tölt el az építészeti nívódíj, annál is inkább, mert egyetlen vidéki épületként kapott elismerést a központ. A díj az építtető, jelen esetben az önkormányzat, a kivitelező és a tervező együttes munkáját dicséri, összességében a beruházást értékelték. Örülök, hogy méltatták az épület tájba illőségét. Erre törekedtünk, ez volt az egyik legfontosabb szempont, hiszen minden épületnek reagálnia kell a környezetére, meggyőződésem, hogy csak így tud jó lenni egy épület – nyilatkozta korábban a balatonfured.hu kérdésére Tima Zoltán, építész, a KÖZTI tervezési igazgatója, aki csapatával 2018-ban készítette el az épület első látványtervét, azaz öt év munkája van a modern technológiával felszerelt kongresszusi központban.
Az Építőipari Nívódíjjal évről évre a kiemelkedő építészeti és műszaki színvonalú építményeket díjazzák. A pályázati felhívását 2024-ben huszonnegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány az alapító szakmai szervezetekkel közösen. Eddig összesen 241 nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság, idén nyolc kategóriában,13 épületet díjaztak, köztük a KÖZTI által tervezett Balatonfüred Kongresszusi Központot.
További részletek a Balatonfüred Kongresszusi Központról és a nívódíjról:
https://furedtv.hu/video/ptipari-nvdj-a-kongresszusi-kzpontnak
Fotók forrása: magyarepitok.hu