Ha valaki elmondhatja magáról hazánkban, hogy rutinja van a multifunkcionális csarnok-tervezésben, az például kollégánk, Skardelli György és csapata. Az MVM Dome Magyarország legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális arénája. A rendezvényközpontként is üzemelő monumentális épület számtalan kulisszatitkot rejt.
Az MVM Dome-ról is elmondható, hogy mélyen hordozza a hozzáértés lenyomatát, a friss részletmegoldások pedig izgalmassá teszik a létesítményt – ahogy korábban az építészfórum.hu-n megjelent projektbemutató anyagban is fogalmaztak.
Az épület alapformája egyszerűsége ellenére kiválóan szolgálja a rendezvények igényeit. Formálásának alapját egyrészt a dinamikus események absztrakciója adta meg, hiszen az itt tartandó sportesemények mellett koncertek, konferenciák, vásárok költöznek ide.
„Egy attraktív, nagyméretű épületre hatalmas a kereslet, elsősorban a sport felől közelítettünk” – nyilatkozta Skardelli György. Speciális épületszerkezeti formát, az építtető által kért zárt lelátójú aréna épülettípust választottak kiindulásként, amelyben ellipszis alaprajzból indulva, nagyon meredeken helyezkednek el a széksorok, így biztosítva mindenkinek jó rálátást a központi eseményekre. Ezt a formát követi le a kifelé dőlő homlokzat, ami már magában elég dinamikus képet ad, mégis a homlokzati héjazattal sikerült igazán egyedivé, izgalmassá változtatni az épületet.
„Az izomrostok képe régóta foglalkoztat” – hangsúlyozta kollégánk. A homlokzat tagolása ugyanis a reneszánsz mesterek anatómiai rajzain látható izomtanulmányokat idézi. Ezt láthattuk már a Vadász utcában épült, foghíjtelekre helyezett V.30 Belvárosi Sportközponton is, itt azonban másként jelenítettük meg azokat. Míg ott térbeli betonelemekről van szó, amelyeknek tartószerepe is van, a sajátosan fonódó felület itt az épület térelhatárolását adja, egyedi dekoratív megjelenést kölcsönözve a fontos középületnek. A kifelé dőlő, ellipszis alapú csonka kúpot határoló szalagok nem csak körbe ölelik az épületet, de a felületbe integrált díszvilágítás színes fényjátékával az egész épületet mozgásba is hozza.
A kulisszák mögé az alábbi videók segítségével nyerhetünk bepillantást:
https://www.blikk.hu/blikk-tv/aktualis/mvm-dome-kulonleges-helyek-extrem-helyszinek/fr2hc1s
A CEOS kisfilmjében Skardelli György is nyilatkozott:
https://www.youtube.com/watch?v=3bDsFOGE0J4
A szöveg forrása: építészfórum.hu
Fotó: Palkó György