Az izgalmas építészeti feladatok, az erős szakmaiság, valamint a támogató és korrekt, barátságos közeg meghatározó volt Pottyondy Péter számára. Negyed évszázadon keresztül részese volt a KÖZTI történetének. Ybl Miklós-díjas, Pro Architectura-díjas vezető építészünk vall mestereiről, és az is kiderül, hogy melyik számára a top5 KÖZTI-s épület. KÖZTI75 jubileumi interjúnk következik.
Mi és mikor hozott a KÖZTI-be?
1979-ben Ónodi Gáborral közösen készített diplomatervünk témája a budapesti reptér új utasforgalmi épülete volt. A terv kiemelt diplomadíjat kapott. Személyes okok mellett ez a diplomaterv is közrejátszott abban, hogy – 1979 óta a KÖZTI-ben dolgozó – volt egyetemi évfolyamtársaim támogatása mellett 1997 márciusában, 42 évesen KÖZTI-s lettem. Szabados László által vezetett, Ferihegyi Repülőtér 2B szárnyának kiviteli tervezésével foglalkozó stúdióba kerültem építész szerkesztőként.
Mi tartott itt a KÖZTI-ben?
Főként az izgalmas építészeti feladatok, az erős szakmaiságú, támogató, korrekt, barátságos közeg, a munkám szakmai és anyagi megbecsülése egészen a 2022-es nyugdíjba menetelemig megtartott a KÖZTI-ben.
Az általad itt töltött évekből melyik a számodra/KÖZTI számára legfontosabb időszak?
A KÖZTI-ben töltött 25 év szinte mindegyike fontos és a maga módján izgalmas volt. Hol azért, mert jelentős projektek részese, később vezető tervezője lehettem, hol meg azért, mert egy világgazdasági válságot kellett együtt „túlélnünk”. A KÖZTI kínai próbálkozásában részt venni is sok tanulsággal járt. A KÖZTI mindig kitöltötte az életem magánszférán kívüli részét.
Ki(k) volt(ak) a mestere(i)d?
Első mesterem a Veszprémi Tervező Irodában – ahol 1979-től 1982-ig dolgoztam – Ruttkay M. Gyula volt, aki – talán nem véletlen – 1963-ban a KÖZTI-ben kezdte pályáját. Meghatározó volt számomra KÖZTI-s stúdióvezetőm, Szabados László mértéktartó, mértékadó személyisége. Sokat jelentett számomra Berzsenyi Zoli, épületgépész stúdióvezető szakmai barátsága.
Mi az, amire KÖZTI-sként a legbüszkébb voltál/vagy?
Otthon, a családom képei mellett szobám falára került több KÖZTI-ben általam tervezett épület fényképe is. A képeken szereplőkre együtt vagyok büszke. 2009-ben készült egy csoportkép a Hotel Renaissance projekt (nem valósult meg) munkaindító megbeszélésének résztvevőiről. 32-en vagyunk rajta. Bár ez a kép nincs a szobám falán, de büszke vagyok mindenkori munkatársaimra, munkatársi kapcsolataimra is.
Sorold fel a 75 év 5 legfontosabb KÖZTI-s épületét, lehet közöttük a tiéd is!
Győri révén egyik első építészeti élményem Rimanóczy Gyula, 1953-ban épült Iparitanuló Iskolája, ahová diákkoromban edzésekre jártam.
Sajnos belül csak fényképről ismerem, de fontosnak tartom Zalaváry Lajos (Mérnökúr) 1964-es jászberényi Tisztasági fürdőjét.
Szeretem Hofer Miklós, egyetemi mentorom, 1975-ben épült, Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárát Szentendrén.
Potzner Ferivel és sokan másokkal 2012-2014 között terveztük a Várkert Bazár felújítását, és új elemekkel való kiegészítését, ami a KÖZTI egyik legelfogadottabb munkájának tartok.
Személyesen nekem fontos a 2018-ban jelentős nemzetközi szakmai sikert elért diósgyőri DVTK Stadion, mert Flóra lányommal és Bence fiammal közösen dolgozhattam a projekten.
Hogy ezek-e a legfontosabb KÖZTI-s épületek, nem tudom, de nekem most ezek jöttek elő.
Tartod-e a kapcsolatod a KÖZTI-vel, mai KÖZTI-sekkel?
Két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásom után a napokban vágom el az utolsó adminisztratív „köldökzsinórokat” a KÖZTI-vel. Megszűnik a KÖZTI-s e-mail címem, és a KÖZTI-s részvényeimet is átveszi a cég. Ezeknél sokkal fontosabbak az élő emberi, szakmai kapcsolataim idősebb és fiatalabb munkatársaimmal. Az ilyen kapcsolatok nem megszakíthatók.
Továbbra is követed a KÖZTI munkáját, építészetét?
Az említett kapcsolatokon és a szakmai portálokon keresztül követem, hogy mi történik a KÖZTI-ben. Utánunk.
Mi az üzeneted a KÖZTI következő generációi számára?
Kell hinni valakiben vagy valamiben. Kell szeretni valakit vagy valamit. Ezekért érdemes áldozatot vállalni. Javaslom, hogy ezek közül válasszanak, ha lehet mindhármat!