Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, közvetlenül a szlovák határ mellett, Szögliget közelében magasodnak Szádvár romjai. Kelemen Bálint kollégánk évek óta aktívan részt vesz a vár értékmentésében. Madártávlatból és békaperspektívából egyaránt csodálatos terület egy nemrégen készült videó segítségével is körüljárható.
Szádvár építésének időpontja ismeretlen, először 1268-ban említették egy oklevélben. A várkomplexum két részből, a hegytetőt elfoglaló Felső-várból és a várhegy északi lábánál elterülő Alsó-várból áll. Szádvár felújítását a természetjárók és az örökségvédelmi szakemberek is pozitív, szimpatikus példaként szokták értékelni. Egy olyan projektként, amelyben mindenki megtalált egy számára kedves részletet, és hazavihette az itt szerzett emlékeket.
Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a romvár újjászületéséhez, például többek között Kelemen Bálint kollégánknak, műemlékvédelmi szakmérnökként komplex feladatot vállalt. A szádvári romvár konzerválásának és turisztikai fejlesztésének alapjait Gál Viktor régésszel (Herman Ottó Múzeum) közösen vitt kutatási programmal teremtették meg, amelynek sikerességéhez Németh Zita tájépítész (NÖF) munkája nagyban hozzájárult, és természetesen a Szádvárért Baráti Kör tagjainak segítsége is elengedhetetlen volt a projekt előrehaladásához.
A Nemzeti Kastély- és Várprogramnak köszönhetően érezhetően megnőtt az érdeklődés a várrom iránt, jelentkezett a beruházás turisztikai, örökségvédelmi haszna. Mindez egyértelműen bizonyítja az építészeti, műemlékvédelmi koncepció helyességét és az összefogásban rejlő erőt.
Büszkén jelentjük, hogy a projekttel az alábbi elismeréseket kaptuk meg: ICOMOS-díj 2021, MÉD Közönségdíj 2021 – Épített környezet kategória, Fiatalok Feketén Fehéren 2021 – Kiemelt díjazás.
Szádvár, rád vár ebben a videóban is: