Az Építőipari Nívódíj Táblaavató Ünnepségét március végén tartották a Puskás Arénánál. A létesítményt még korábban középület/sport kategóriában díjazták a huszadik alkalommal kiírt Építőipari Nívódíj pályázaton.
A táblaavató ünnepségen a komplexum tervezésében és kivitelezésében résztvevő szakemberek egyaránt résztvettek. A beszédeket követően Bálint Péter, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottság elnökhelyettese adta át a tanúsítványt, majd leleplezték a nívódíj táblát.
A rendezvény jó apropót teremtett arra is, hogy felidézzük milyen komplex összefogással valósult meg a létesítmény, tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt magas színvonalat képviselve. Büszkék vagyunk a Puskás Arénára, amely a méltatás szerint:
„Magyarország legnagyobb befogadóképességű, sport-, illetve zenei rendezvények lebonyolítására egyaránt alkalmas létesítménye. Építészeti megformálása, látványa felidézi a régi Népstadiont, beleértve a megtartott torony épületet, amely múzeumként szolgál. A teljes egészében fedett nézőtér, a funkciók bővítése, a nagyvonalú közlekedési megoldások igen összetett és különleges tervezési és kivitelezési körülmények között születtek meg. Külön ki kell emelni az organizációt, ahol a gépek és munkások tömegének összehangolása is cél volt. Európa egyik legkorszerűbb sportlétesítménye valósult meg.”
A komplexum építészeti megformálása, látványa felidézi a volt Puskás Ferenc Stadiont (2002-ig Népstadion), ugyanis a megtartott és felújított torony épületrész múzeumként működik tovább. A pilonok, lépcsőházak a régi stadion képére hasonlítanak, a kezdőkör középpontja pontosan ugyanott van, ahol a Puskás Ferenc Stadionban volt.
További információk: https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2022/04/epitoipari-nivodijat-nyert-a-puskas-arena