Idén először a KÖZTI egykori meghatározó építészének dedikáltan, Marosi Miklós Emlékdíjjal támogatják a jövő ígéretes építészeinek első lépéseit. A CREATON által az építészhallgatók számára meghirdetett „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” pályázaton bármilyen funkciójú épület tervével indulhatnak a jelentkezők.
Marosi Miklós a KÖZTI utóbbi 50 évének meghatározó építésze, akire számos építész tekint a mai napig mestereként, és aki ugyanakkor a hazai középület-tervezés kiemelkedő alkotója és a magyarországi építész-közélet meghatározó személyisége is volt. Egyedi hangvételű munkáival, az adott helyhez és igényekhez példamutató rugalmassággal, ugyanakkor szellemes megoldásokkal viszonyuló tervezői magatartásával a hazai építészeti paletta egyik legegyénibb alkotójaként tartják számon.
Miklós több éven át töltötte be a CREATON által kiírt építész és építészhallgatói pályázat zsűrijének elnöki tisztjét, aktívan és hihetetlen energiával közreműködve annak munkájában. Ennek köszönhetően – munkásságát elismerve és emlékét őrizve – született a döntés az új díj, a nevét viselő Marosi Miklós Emlékdíj alapításáról. A díjat a zsűri annak az építészhallgató pályázónak ítéli majd, akinek a pályaműve színvonalas építészeti megoldásaival és előremutató ötleteivel kiemelkedik a beérkezett tervek közül.
Az építészhallgatói pályázatra diplomatervvel, komplex tervezéssel, egyéb féléves tervvel, illetve a hallgató kifejezetten e pályázat céljára készített munkájával lehet nevezni március 31-ig. További információk az alábbi linken érhetőek el:
https://www.creaton.hu/epiteszpalyazatok2022