2006-ban diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, MÉSZ-MÉK és Pro Progressio Alapítvány diplomadíjakkal. 2003-2004 között ösztöndíjjal Spanyolországban tanult.
2006-ban kezdett el dolgozni a KÖZTI-ben, Skardelli György stúdiójában. 2007-2014 között a BME Urbanisztika Tanszékének külsős oktatója. 2021-től az igazgatóság tagja, vezető tervező és projektvezető építész.
Számos jelentős épület tervezésében vett részt Skardelli György munkatársaként. Fontosabbak ezek közül a Kálvin tér felszíni kialakítása, a Ludovika Aréna, a Puskás Aréna és az MVM Dome multifunkcionális csarnok. Marosi Miklós munkatársaként vett részt a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ, valamint az Opera Műhelyház tervezésében. Felelős építészként részt vett a Mexikói úti P+R parkolóházak, a pécsi és aszódi evangélikus óvodák, több hazai pályázat és a nemzetközi pályázaton nyertes zimbabwei bankszékház tervezésében.
Részt vesz a Budapesti Építész Kamara szakmafelügyeletének munkájában. Meghívott tagja a Budapesti Városépítészeti és Építészeti Tervtanácsnak.
2011-ben építész tervezői és oktatói munkájának elismeréséül Junior Prima díjban részesült.