Média

Sajtókapcsolat: sajto@sterlingcooper.hu

BALATONFÜRED A HAZAI KONFERENCIATURIZMUS TÉRKÉPEN

A Tima Zoltán tervezte, visszafogottan elegáns, ugyanakkor több irányból rejtőzködő multifunkcionális rendezvényközponttal Balatonfüred is felkerült a hazai konferenciaturizmus térképére, egyúttal egy 1200 férőhelyes, 4500 négyzetméteres, multifunkcionális rendezvénytérrel gazdagodott, mely akár az Anna-bál megrendezéséhez is megfelelő lehet – írja a turizmusonline.hu.

Tovább

Elhunyt Hübner Tibor, a KÖZTI egykori igazgatója

Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy életének 87. évében elhunyt Hübner Tibor, a KÖZTI egykori igazgatója.

Tovább

ZSÁMBÉKI ÖREGTEMPLOM ÉS KÖRNYEZETÉNEK MEGÚJÍTÁSA

Kihirdették a Zsámbéki Öregtemplom és környezetének megújítására kiírt tervpályázat eredményét. A KÖZTI pályaműve a bírálóbizottság egyhangú döntése alapján az első helyezést érte el.

Tovább

„A TERVEIM FÓKUSZÁBAN A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSE ÁLL” – KÖZTI+ Csízy László

2006-ban diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, MÉSZ/MÉK és Pro Progressio Alapítvány diplomadíjakkal. Ösztöndíjjal Spanyolországban is képezte magát. 17 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a KÖZTI-ben, Skardelli György stúdiójában. 2011-ben építész tervezői munkájának és egyetemi oktatói tevékenységének elismeréséül Junior Prima díjban részesült. Csízy László 2021-től az igazgatóság tagja, vezető tervező és projektvezető építész a KÖZTI-nél. Laci gyermekkora óta fantasztikus alkotók közelében nevelkedett, számára nagyon fontosak a közösségek, hisz a nyitott kommunikációban, és nagy figyelmet fektet arra, hogy a projektek résztvevői megoszthassák saját elképzeléseiket egymással.

Tovább

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJAT NYERT A SOPRONI LŐVER USZODA

A soproni Lőver Uszoda kapta az idei Építőipari Nívódíjat Középület, sport és szabadidős építmény kategóriában. Az elismerést kollégáink Tompos Csaba és Ökrösné Pernesz Ágnes vették át.

Tovább

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJAS LETT IPARI KATEGÓRIÁBAN AZ EIFFEL MŰHELYHÁZ

Kihirdették a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat nyerteseit. A magyar és a nemzetközi szakmai zsűri 11 kategóriában díjazta a magyar ingatlanfejlesztések legjobbjait, amelyek 2024-ben részt vehetnek a nemzetközi döntőn Szingapúrban. Az Ipari kategória 1. helyezettje a KÖZTI által tervezett Eiffel Műhelyház.

Tovább

KOZMA LAJOS ÚJRATÖLTVE

Kozma Lajos Újratöltve – címmel szerveztek konferenciát Budapesten. Az építész, grafikus, iparművész Kozma Lajos életműve előtt tisztelgő rendezvényen Makay András, okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök kollégánk „A Kiskunhalasi Gazdasági Bank épülete – újra gyarapodott Kozma Lajos életműve” címmel tartott előadást, új bizonyítékokkal támasztva alá a Kozma-életmű gyarapodását.

Tovább

„Középületek tervezésével szeretek foglalkozni” – KÖZTI+ Tölgyesi Kaplony

Rögtön a diploma megszerzését követően a KÖZTI-ben indult a karrierje, pedig egy dolgot pályakezdőként biztosra vett: mégpedig, hogy nagy irodában nem fog dolgozni. Ennek már 16 éve, azóta is a KÖZTI kötelékében dolgozik, leginkább a középületek tervezése vonzza. Jelenleg a Semmelweis Egyetem új oktatási épületének kiviteli tervein dolgozik. Kevesen tudják róla, hogy már saját stadiont is tervezett, igaz akkor még csak 12 éves lehetett. Interjú Tölgyesi Kaplonnyal, a KÖZTI projektvezető építészével.

Tovább

DÍJAT NYERT A LUA RESORT A WORLD LUXURY AWARDS-ON

Az Athénban október végén megrendezett 17. World Luxury Awards gálán a balatonfüredi LUA Resort Hotelt is díjazták, amely a KÖZTI tervei alapján épült meg.

Tovább
Munkáink
SLACHTA MARGIT EGYETEMI SZAKKOLLÉGIUM
VARJASKÉRI TEMPLOMROM FELÚJÍTÁSA, SOMOGYSZENTPÁL
CSÁKÁNYOSPUSZTAI TEMPLOMROM FELÚJÍTÁSA, TATABÁNYA
VESZPRÉMI PANNON EGYETEM CAMPUS FEJLESZTÉSE,...
BUDAPART BOG SZÁLLODA ÉS IRODAHÁZ
BALATONFÜREDI KONFERENCIA ÉS APARTMANHÁZ
BALATONFÜREDI KONGRESSZUSI KÖZPONT
BALATONFÜREDI VITORLÁS MEGÁLLÓPONT
VESZPRÉMI KULTURÁLIS NEGYED KÖRNYEZETTUDATOS MEGÚJÍTÁSA...
KÖVESDI TEMPLOMROM ÉS KÖRNYEZETÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA,...
Huray-villák felújítása, Balatonfüred
WHITE RAVEN SKYBAR, HOTEL HILTON...
LUA RESORT, BALATONFÜRED
SEMMELWEIS EGYETEM TÖMŐ UTCAI KLINIKAI...
BUDAI VÁR REKONSTRUKCIÓS MUNKÁI –...
NYÍRŐ GYULA KÓRHÁZ, BUDAPEST –...
MVMDOME Multifunkcionális Rendezvénycsarnok
PARKOLÓHÁZ, SOPRON
Lőver USZODA, SOPRON
SZÁDVÁR KONZERVÁLÁSA ÉS TURISZTIKAI FEJLESZTÉSE
V30 BELVÁROSI SPORTKÖZPONT
EIFFEL MŰHELYHÁZ – AZ OPERA...
Budapart BRD jelű lakóépület
PUSKÁS ARÉNA
GTC WHITE HOUSE IRODAHÁZ
LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR T2B-MÓLÓ
DVTK FUTBALLSTADION, DIÓSGYŐR
Ludovika Aréna
KLAPKA UTCAI SZOLGÁLTATÓHÁZ
ALSÓVÁR REKONSTRUKCIÓ, FÜZÉR
SZENT PANTALEON KÓRHÁZ – MŰTÉTI...
SOPRONI ERZSÉBET OKTATÓ KÓRHÁZ –...
SZEGEDI KLINIKAI KÖZPONT SÜRGŐSSÉGI CENTRUM...
KECSKEMÉTI GYÓGYINTÉZETI KÖZPONT
VÁRKERT BAZÁR
KOSSUTH TÉR REKONSTRUKCIÓ – ORSZÁGHÁZ...
BAMBARA HOTEL
KISKUNHALASI SEMMELWEIS KÓRHÁZ – BŐVÍTÉS...
ZENEAKADÉMIA (LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM)...
PETZ ALADÁR MEGYEI OKTATÓ KÓRHÁZ...
SOPRONI EGYETEM – TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK...
KÖZTI-SZÉKHÁZ
KÁLVIN TÉR FELSZÍNI KIALAKÍTÁSA
PÁRBESZÉD HÁZA
SOPRONI EGYETEM – TUDOMÁNYOS KÖZPONT
LISZT FERENC NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR –...
BUDAPEST EURÓPAI IFJÚSÁGI KÖZPONT –...
ROYAL PARK HOTEL
FRESENIUS MEDICAL CARE DIALÍZIS KÖZPONT
GTC METRO IRODAHÁZ – BUDAPEST...
GÖDÖLLŐI GRASSALKOVICH KASTÉLY – REKONSTRUKCIÓ
MARMARA HOTEL
SASAD RESORT LAKÓPARK, I. ÜTEM
SOHO HOTEL
ROSEHILL RESIDENCE
ENSZ MENEKÜLTÜGYI FŐBIZTOSSÁGA GLOBÁLIS SZOLGÁLTATÓ...
RIVERLOFT APARTMANHÁZ ÉS IRODAÉPÜLET
MEDGYASZAY-HÁZ, NAGYKANIZSA – REKONSTRUKCIÓ ÉS...
IBIDEN GYÁRTÓCSARNOK II. ÜTEM, DUNAVARSÁNY
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM – REKONSTRUKCIÓ
INNOVÁCIÓS KÖZPONT, SOPRON
PANNONHALMI BENCÉS FŐAPÁTSÁG – FOGADÓÉPÜLET...
RADISSON SAS BIRDLAND RESORT &...
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FEDETT USZODA
RIVERSIDE APARTMANHÁZ
BUDAPEST SPORTARÉNA ÉS VÁROSI TÉR
GYAKORLÓ JÉGCSARNOK
UZSOKI UTCAI KÓRHÁZ, BUDAPEST –...
HOTEL CORINTHIA BUDAPEST
DOROTTYA UDVAR IRODAHÁZ
GANDHI GIMNÁZIUM ÉS TORNACSARNOK, PÉCS
SÁNDOR-PALOTA REKONSTRUKCIÓ
ÚJ UDVAR MOZI (BUDA EVENT...
ÓBUDA GATE IRODAHÁZ
BUDAÖRSI ÚTI IRODAHÁZ
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE – ABUJA,...
KNORR–BREMSE KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI KÖZPONT
DENSO MANUFACTURING HUNGARY GYÁRA, SZÉKESFEHÉRVÁR
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE – PHENJAN,...
ÁB-AEGON IRODAHÁZ REKONSTRUKCIÓ
SZENT BORBÁLA KÓRHÁZ, TATABÁNYA –...
NYÍRŐ GYULA KÓRHÁZ – PSZICHIÁTRIAI...
VOLT DIGITAL (COMPAQ) IRODAHÁZ
IRODAHÁZ (VOLT APEH BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG)
LG ELECTRONICS IRODA- ÉS RAKTÁRÉPÜLET
FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY KÓRHÁZ,...
FALUSI ISKOLA ÉS TORNACSARNOK, VECSÉS...
SEMMELWEIS EGYETEM TRANSZPLANTÁCIÓS ÉS SEBÉSZETI...
KÖZTI–BAYER–ARTISJUS IRODAHÁZ ÉS TÖBBCÉLÚ KAMARATEREM
SOS GYERMEKFALU, KŐSZEG